Kamiként az élet - Kamisama Hajimemashita


  A világ kegyetlen, főleg ha egy kislányról van szó, akinek az apja szerencsejáték függő, és kikerül egyedül az utcára, éjszaka a hidegben kell aludnia, és... Ezen már Isten se segíthet, vagy mégis?
  Hát ha más nem, egy Kami megérkezik Mikage személyében, aki hamar átruházza hatalmát a lányra, névszerint Nanamira. Ezután mehetünk is a kami otthonába, ahol találunk egy szolgát (vagyis familiárist) is, de nem az a kedves, szolgálatkész szolgát. Hamarosan kiderül, hogy a Tomoe, a róka, aki az előző kami familiárisa volt, Nanaminak nem engedelmeskedik. Így csak a két kis tűzdémon marad mellette, akik nem tudnak sokat tenni érte.
  Ezután Nanami elindul visszaszerezni Tomoe-t, majd sikerén felbuzdulva már iskolába is menne, csak nem olyan egyszerű egy kaminak a suli, mint hinné. Az iskolában is démonok vannak, ott is, ahol nem hinné, és persze Tomoe is követni fogja Nanamit, nehogy baja essen, és akkor nem is beszéltünk még az iskolai kötelezettségekről és a démonokról, akik csak nehezítik Nanami életét.
Szereplők:
Tomoe:
A szabályokat betartó, tökéletes, intelligens, és erős róka, akibe hamar beleszeret Nanami. Hogyne legyen könnyű dolga, Tomoe elutasítja az emberi kapcsolatot, hiszen Nanami is valamennyire ember. Minden ellenségét, akit elkap, meg akarja enni.

Nanami:
Átlagos emberlány, aki beleesik ebbe az új világba, mégis tartaná magát az emberi dolgokhoz. Vonzza a különleges teremtményeket, emiatt Tomoe-nek elég sok fejfájást okoz.

Mizuki:
Szintén egy familiáris, mint Tomoe, de már sokkal szelídebb, akinek harci képességei közé tartozik a szent szaké hatalma is. Miután Nanami segít rajta, Mizuki őt is megkedveli, és néhány látogatás után a Nanami szentélyének lakója is lesz.


Kurama:
Menő rocksztár, aki másodállásban még tengu is. Tomoe és Kurama tűz és víz, és pont így is viselkednek. Kurama ettől függetlenül segít Nanaminak, és próbál normális ember lenni, tengu létére.

Mikage:
Tomoe előző familiárisa, aki csúnyán otthagyta szegény rókát. Eszes és erős is, de fél a kutyáktól ezért is találkozik Nanamival, aki ősiesen megmenti.


  Már ebből is látható, hogy az anime nem egy kiemelkedő alkotás: a karakterek sablonosak, és legtöbbször a női fanservice vezéreli a karakter cselekedeteit. Ilyen például az is, hogy Tomoe rövidhajjal, rókafülekkel, de fülek nélkül is, hosszú hajjal is, pici rókaként is, és harcosként is megjelenik, de ilyen a sablonos karakterek is (Kurama, a rocksztár)
  A történet is ezt a vonalat követi (sajnos) és emiatt sok helyen unalmassá is válhat a sztori, sok klisét is felvonultat (a nyolcadik alkalommal, amikor Tomoe meg akar sütni valakit, vagy amikor még mindig mindenki imádja a suliban Kurama-t és Tomoe-t)
  Ami viszont az anime mellett van, az az, hogy a démonvilágot többnyire szépen ábrázolja. Külön plusz a kagura tánc szép kivitelezése is, és a tengu démonok egy úgy fajta ábrázolása is.
  Az anime kivitelezése átlagosra sikeredett és sajnos itt is vissza kell térnünk a rossz oldalára: a szereplők néha nagyon hasonlítanak más animebeli szereplőre, erre a legjobb példa Tomoe aki gyakorlatilag minden fehér farkú anime szereplőre hasonlít egy kicsit (Inuyasha, InuxBoku SS Miketsukami)
  Az anime összesen 13 rész, és 2012-ben került kiadásra. A manga 2008 óta fut, online 1 kötet olvasható magyarul. Teljes címe: Kami-sama Hajimemashita, de angolul Kami-sama Kiss-ként található meg. Online megtalálható mindegyik rész.

  Annak ajánlom az animét, akit csak a szerelem érdekel, más nem, és a női fanservice nem zavarja. Aki viszont korrekt történetet szeretne látni, annak inkább más animét ajánlanék, ami jobban kifejti a környezetet és a történetet is. Végeredményben nem rossz, de egyáltalán nem tartom kiemelkedő alkotásnak. 

Megjegyzések