A zene az kell! - Uta no Prince-sama maji LOVE 1000%


 „A zene megváltoztatja a világot.”  Ebben hisz Nanami Haruka, aki a Saotome Akadémiára szeretne bejutni és ott zenét tanulni. Ám elkésett. Szerencséjére két fiú, szintén egy vizsgázó Ittoki Otoya, és az akadémia egy tanulója, Jinguuji Ren a segítségére sietnek. Felsőbb utasításra végül beengedik vizsgázni, amit sikeresen le is tesz.
Az Akadémia sztárokat és producereket képeznek ki. Bejutni kifejezetten nehéz, míg kihullani nagyon könnyű. Itt csak a legjobbakból válhat igazi producer, dalszövegíró, énekes vagy zenész. A tanárok, osztályfőnökök többsége is híresség, így a diákok a legjobbaktól tanulhatnak. A tanév során a diákokat a véletlen alapján párokra osztják, így kerül Haruka és Otoya egy csapatba. Ám nem ilyen egyszerű a helyzet: a feladatokat megfordítják, aki dalszöveget írt eddig, most komponálni fog, aki zenét írt, most dalszövegen töri a fejét. A pároknak adott határidőre elő kell állniuk egy-egy zeneszámmal és dallal, melyet előadnak. Ez dönti el, hogy milyen jegyet kapnak. Mindez közel sem ilyen egyszerű. Haruka tud zongorázni, de közönség előtt képtelen rá, és ha ezt így folytatja, hiába ír jó szövegeket, kirakják az iskolából. Felbukkan egy fiú, aki a híres Hayato ikertestvére. Ez önmagában nem meglepő, igaz? Ám Haruka nagy álma, hogy Hayato-nak írhasson majd dalokat. Ichinose Tokiya, az ikertestvére magányos farkas, senkit se enged közel magához. De miféle titkot őrizhet ez az S-osztályos tanuló? Ren és Syo szintén S-osztályosok. Ők az iskola elitjei, akikre igazán nagy nyomás nehezedik. Ren hetekig csúszik egy dallal, már-már a kicsapás veszélyezteti, mikor végre sikerül valami érdemlegeset alkotnia. Ugyanakkor a normális osztályokban is egyre komolyabb a verseny.
Haruka körül kisebb hárem gyűlik össze, köztük az iskola legjobb diákjaival. Ittoki Otoya, Ichinose Tokiya, Shinomiya Natsuki, Hijirikawa Masato, Kurusu Syo és Jinguuji Ren egy napon pedig azon kapják magukat, hogy mind a hatan vele akarnak együtt dolgozni. Ugyanis van valami a lányban, ami kihozza belőlük a legjobbat. A választás nehéz, hiszen a legvégén csak egyetlen egy partnere lehet a kiválasztottnak. Haruka vacillál, képtelen dönteni.
Kit kéne választania? Mi lenne a helyes döntés? Mit tehetne, hogy mindenki jól járjon? Mi lesz a fiúkkal? Átmennek a vizsgákon? Mit tesznek, mikor a lány egyik napról a másikra, csak úgy eltűnik?

Szereplők

Nanami Haruka
Gyenge egészsége miatt fél életét vidéken töltötte, nagymamájánál, tőle tanult zongorázni is. Így a városi tömeg számára ismeretlen, s meg is riad tőle. Kedves, végtelenül őszinte és aranyos, de naiv és visszahúzódó. Magabiztos, nagyon keményen megdolgozik a jobb jegyekért. Képes megmozgatni az emberek szívét, felszínre hozva valódi érzéseiket.

Ittoki Otoya
Végtelenül energikus és vidám fiú, aki mindig mosolyog. A környezetében lévőkre is pozitív hatással van, jó kedvét átragasztja az őt körülvevőkre. Nagyon magabiztos egyéniség, akinek mindene a zene. Szeret gitározni és focizni.

Ichinose Tokiya
Maxmimalista személy, de nem tud tiszta szívből énekelni. A sorozat elején rideg és távolságtartó egy titok miatt, amit mindenki elől rejteget, s ami miatt kissé bűnösnek érzi magát. Aztán kiderül, hogy nagyon is szeretetre méltó fiú, hiába is az álca.

Shinomiya Natsuki
Míg szemüvege az orrán van kedves és szolid, ám mihelyst lekerül róla, előkerülnek mélyen elrejtett érzelmei és bevadul. Szeret főzni, de nem tud. Ugyanakkor nagyon szereti a kicsi és aranyos dolgokat, így Haruka-t és Syo-t is.

Kurusu Shou
A legalacsonyabb fiú mind közül, melyen kalappal a fején próbál segíteni. Ruhatára igen sokszínű, még a körömlakktól se riad vissza. Kissé egocentrikus egyén, aki forrófejűségéről híres. Kedves és segítőkész, mindenben benne van.

Hijirikawa Masato
A Hijirikawa Csoport örököse, a legidősebb fiú a házban. Szigorú nevelésben részesült, gondolkodásmódja régimódi. Nem igazán mutatja valódi érzelmeit és rivalizál gyerekkori barátjával, jelenlegi szobatársával, Ren-nel, aki szintén egy pénzügyi vállalat örököse.

Jinguuji Ren
Igen híres a hölgyek körében, mivel szeret velük kacérkodni. Ez alól Haruka se kivétel, akit „Kis Báránynak” hív. Gondtalan egyéniség, szereti kipróbálni az új dolgokat, ám időnként önző. Nagyon szenvedélyes még a zenéje is.

A sorozat alapja egy Otome játék, mely a női közönséget célozta meg. Készült belőle manga, visual novel és anime adaptáció is, továbbá rengeteg dráma és zene CD és sok-sok más. Az anime feldolgozás 2011-ben készült, 13 részes lett.
2013 áprilisában várható a következő évada: Uta no Prince-sama maji LOVE 2000% címmel.
Az anime meglehetősen színes, a főhősnő szemének színével talán kissé túllőttek a célon, de ezt is meg lehet szokni. A dalok szépek és bár a történet nem rejt túl váratlan fordulatokat, unatkozni se hagyja a nézőt. A zene kedvelőinek ajánlott, kellemes kikapcsolódást nyújt.

Megjegyzések