Hé, ember vagyok! - Rosario + Vampire


Iskolaválasztás előtt állsz? Mit tennél, ha rejtélyes levelet kapnál, egy ismeretlen iskolától? Elmennél, vagy inkább halasztanál egy évet?
Aono Tsukune középiskolás éveit egy ilyen iskolában kezdi meg, miután apja hazaállított a megtalált papirossal. Máskülönben évet kellene ismételnie. Szőlői kényszer hatására neki vág az útnak és elmegy a különös iskolába, mit se sejtve helyzetéről.  
A különös világ, melybe csöppent démonok és szörnyek ezreit rejti. Emberi alakot öltött szörnyekkel jár együtt, egy iskolába. S, hogy a szörnyeknek, mi okuk volna emberi alakban a Youkai Akadémián tanulni? Mivel az emberek vannak hatalmon, együtt kell élniük velünk. Éppen ezért, míg az iskolában vannak, nem fedhetik fel valódi alakjukat és el se mondhatják egymásnak, mik is valójában. Az erre tévedő, gyanútlan, földi halandó pedig igen gyorsan elhalálozik. Mégis, meddig maradhat életben így Tsukune?
Az erdőben járva biciklis baleset áldozatává válik egy vámpír, Akashiya Moka által. Szinte azonnal összebarátkoznak, hisz a fiú úgy hiszi, csak egy vicc áldozata ezzel a vámpíros szöveggel. Néhány órával később már világos számára a helyzet, és megpróbál hazajutni. Ám a megállót keresve a háta mögött női sikoly rázza meg az erdőt. A fiú nem vacillál, hősként áll a lepecsételt erejű vámpír oldalára a szörnyeteggel szemben. Egyetlen oka annak, hogy élve megússza a dolgot, óriási ereje, mellyel feltöri a pecsétet és szabadjára engedi az igazi vámpírt.
Mindezek után kiderül, hogy a busz csak havonta jár, így gyakorlatilag itt ragadt, akár tetszik, akár nem. Moka-val az oldalán már bátrabban tár vissza az épületbe, de abban ő is bizonyos, hogy nem lesz habos torta az élete a rengeteg szörnyeteg között. Ráadásul emberi szaga és vére vonzóvá teszi a hölgyek körében, s nem sokára kisebb háremmel van dolga. A szerelmes vámpír, a féltékeny succubus, a fagyos hó-lány (avagy inkább démon) és egynéhány boszorkány teszik teljessé a csapatot. Miután a lányok rájönnek, hogy kedvencük ember, nem zavartatják magukat, csupán védelmére kelnek, őrizve a súlyos titkot. A társaság végül az újságíró klubban köt ki, miután összebarátkoznak annak vezetőjével, a vérfarkas Morioka Ginei-el.

De meddig folytathatják mindezt feltűnés nélkül? Mi lesz, mikor kiderül, hogy főhősünk ember a javából? Hová tart e különös szerelem?Tsukune mit mond odahaza minderről?

Szereplők
 
Aono Tsukune
Gyenge, kicsit esetlen fiú, aki sodródik az árral. Ugyanakkor önzetlen, és segítőkész. Bátor főként, amikor barátai veszélyben vannak. Ilyenkor nem érdeklik a sérülések, vagy a halálos veszedelem, a segítségükre siet, ahogy tud.

 Akashiya Moka
Kedves, aranyos, csendes lány, aki nagyon udvarias és barátságos másokkal. Kissé naiv, vakon megbízik szinte mindenkiben. Igazi vámpír énje azonban ennek ékes ellentéte. Kegyetlen és könnyedén rendre utasítja a szörnyeket.

Kurono Kurumu
Egy succubus, így legfőbb fegyvere a csábítás. Eleinte hűvös és arrogáns és egyedül azzal foglalkozik, amivel anyja megbízta. Valójában azonban nagyon jószívű lány. Moka-val rivalizál Tsukune szerelméért.

Sendo Yukari
Az iskola legjobb tanulója és egyben a legfiatalabb is a maga 11 évével. Játékos és vidám természetű, akár egy gyerek. A kis boszorkányt nem fogadja be a közösség, így gyermeteg csínyekkel bosszulja meg ezt, ám ez se vezet jóra.

Shirayuki Mizore
Hó-asszony, avagy démon (Yuki-Onna). Magányos, depressziós, de főként félreértett lány. Nem bízik senkiben és sokszor bújkál, órákon is ritkán látni, míg össze nem barátkozik a csapattal. Rendszerint van nála egy nyalóka, ami sose fogy el.

Toujou Ruby
Boszorkány, aki gyűlöli az embereket. Nem az akadémia tanulója, hanem egy nyaralás alkalmával találnak rá. A kis boszit megpróbálja saját oldalára állítani, ám végül ő is bekerül a barátok közé. Nem sokkal később pedig már az Akadémián dolgozik, mint helyettesítő tanár.

Shuzen Kokoa
Moka féltestvére, aki a második évadban bukkan fel. Kedves és energikus lány, aki rajongva imádja nővérét, de gyűlöli a lepecsételt erejű énjét. Rengeted időt és energiát fordít arra, hogy felébressze igazi testvérét, és lehetőleg úgy is maradjon.

A történet alapja egy manga, melyet Ikeda Akihisa készített. 2004-ben indult útnak a sorozat, 10 kötettel. A következő széria 2007-ben készült és 12 kötetes lett, Rosario + Vampire (Season II) címmel. Olvasható az AnimeAddicts oldalán.
Az anime adaptációt a Gonzo Studio készítette, Inagaki Takayuki rendezésében. Az első évad 2008 januárjában indult útnak, 13 résszel, Rosario + Vampire címmel. A folytatás 2008 októberében került képernyőre, szintén 13 résszel, Rosario + Vampire Capu2 néven. Az ecchi jeleneteket az egyes csatornák cenzúrázták egy beröppenő denevérrel. 
Vicces, humoros történet, melyen nem kell sokat gondolkodni. Bugyik villannak, kezek tapogatóznak itt-ott, a szerelem és a kisebb csaták hevében. Hárem anime, némi ecchi-vel megsózva. A műfaj kedvelőinek ajánlani tudom, aki pedig nem nézett még ilyet, de kíváncsi, jót derülhet a sztorin. 

Megjegyzések