InuYasha – Vár a múlt!




Mi lenne, ha a szentélyetekben álló régi kút a 15. születésnapodon magába szippantana és elrepítene a múltba? Ám még ez sem lenne elég neki, mert hozzá keverne a dologhoz némi mágiát és egy seregnyi démont, akik többsége csak embervérre szomjazik. Ugyanakkor kiderülne, hogy egy 500 évvel korábban élt személy reinkarnációja vagy, aki a múltban már 50 éve halott, és aki egy Szent Ékkövet vitt magával a sírba. Ráadásul valami oknál fogva nálad a kő, amit három napon belül sikeresen ripityára is törsz, s a darabok szétszóródnak a világban…
Higurashi Kagome-val mindez megtörtént. A teljesen átlagos, középiskolás lány egyik napról a másikra a feudális Japánban találja magát, ahol démonok elől menekülhet naphosszat. Szerencséjére különös öltözékétől függetlenül, hamar összebarátkozik egy démonnal, InuYasha-val, aki megvédi. Állítása szerint csak a kő miatt, mivel a lány az egyetlen, aki messziről meglátja a szilánkokat. Aztán kis csapatuk folyamatosan bővül. Csatlakozik hozzájuk egy perverz szerzetes, Miroku, egy szellemirtó lány, Sango és egy kis rókaszellem, Shippou.  Oh és meg ne feledkezzünk Myoga-ról, a bolháról sem, aki InuYasha apjánál szolgált annak idején. „Főhadi szállásuk” pedig egy bizonyos öreganyónál, Kaede-nél van, aki rokoni kapcsolatban állt a papnővel, kinek reinkarnációja Kagome.
Ám az életük még így sem egyszerű. Felbukkan Sesshoumaru, InuYasha bátyja, öccse életére törve. Aztán előkerül Naraku, aki az ékkőre pályázik. Végül, de nem utolsó sorban megismerhetjük Kouga-t is, a farkas szellemek egyik klánjának vezérét, aki első látásra beleszeret Kagome-ba, és minden áron magának akarja.
Kagome így kénytelen a középkorban maradni és ékkő szilánkokat keresni barátaival, közben pedig időről-időre haza menni és iskolába járni, ahol jegyei gyengülő tendenciát mutatnak. Mégis, melyik középiskolásnak lenne ereje tanulni, két démonnal vívott harc között,egy szusszanásnyi időben? Össze tudják szedni őket,  anélkül, hogy a lánynak évet kellene ismételnie? Megússzák élve a Narakuval és embereivel vívott csatát? Mi lesz az ékkővel?

Szereplők

Higurashi Kagome
Édesanyjával, öccsével és a múltban élő nagyapjával él együtt, no meg a család macskájával. Az iskolában időnként próbál mesélni arról, merre jár, ám barátnői rendszerint félre értik vagy egyáltalán, nem is értik az egészet. Szerelmi élete eléggé komplikált, erről három ifjú gondoskodik számára.

InuYasha
Kutyaszellem, szabadulásakor eléggé vad és vérszomjas, ám Kaede sikeresen rátette azt a nyakláncot, mellyel nővére egyszer már megszelídítette évekkel ezelőtt. Bunkó és nagyképű, fent hordja az orrát. Kedvesebbik oldalát ritkán mutatja. Nem akar olyan kegyetlen szellemmé változni, mint amilyen a teljes szellemek többsége. Bátyjával rendszerint ölik egymást.
 

Miroku
Naraku elátkozta családjának minden férfi tagját. Hogy erről elfeledkezzen, és, hogy legyen utódja, minden lányt letámad. Ezzel talán magyarázható is perverzitása. Idővel beleszeret Sango-ba, de ettől függetlenül fut a szoknyák után.

Shippou
Kölyök rókaszellem, akinek apját és másik szellem vadászta le. Vidám kis kölyök, aki nem fél beszólni InuYasha-nak, utána pedig sírni Kagome-nak. Kedves, aranyos kis szőrmók, akinek még sokat kell tanulnia.

Sango
Szintén Naraku csapdájába sétált bele, apjával és öccsével együtt. InuYasha ellen uszítja, ám viszonylag gyorsan tisztázódik a helyzet. Kedves, aranyos és segítőkész lány, akit egy macskaszellem, Kirara kísér útján. Később kiderül, hogy öccse életben van…

Myoga
Bolhaszellem, nem mai darab. Okos tanácsokkal látja el a fiatalokat, bár olykor túlságosan is számító. Ha baj van, az elsők között húz nyúlcipőt és menekül el olcsó kifogásokkal. A sorozat alatt gyakran nyomják össze így-vagy úgy. InuYasha vérét kifejezetten szereti.
 
Kaede
Kikyou húga, aki sokat segít a fiataloknak. Jó tanácsokkal látja el őket és a lelki egyensúlyukra is figyel. Házához bárhonnan visszatérnek a kalandorok, legyenek bármilyen messze. Szinte nincs olyan gyógymód, amit ne ismerne. Noha már öreg, a falusiakat esze ágában sincs magukra hagyni.

Sesshoumaru
InuYasha kegyetlen bátyja, aki ki nem állhatja az embereket és az öccséhez hasonló korcsokat. Talpnyalója Jaken, egy békaszellem, és van egy kétfejű sárkánylova is. Később kiderül, hogy van egy emberségesebb oldala, megmenti, nevelgeti Rin-t, az árva kislányt. Ha mosolyog, halott vagy!

Kouga
A farkas szellemek egyik vezetője. Lábaiban és egyik karjában ékkőszilánkok vannak, így úgy fut, akár egy tornádó. Két farkasa Ginta és Hakkaku rendszerint a nyomában loholnak kitartóan. Hogy falkáján segítsen, szüksége van Kagome-ra, ám nem számít arra, hogy a lány másik világból való és kiáll magáért.

Naraku
Fehér majombőrben mászkál előszeretettel és ahol tud, árt léleknek és testnek egyaránt. Játszik az emberek életével és lelkével, legyen az ellenség vagy alattvaló. Gyengéd szálak fűzték a halott papnőhöz. Szolgái Kagura a szélboszorkány és Kanna, egy tükrös kislány. Elég sok embert, boszorkány és szellemet a maga oldalára állít, kihasználva képességeiket.
 
Kikyou
A halott papnő, akit feltámaszt egy banya. Lelke azonban Kagome testében van, így nem teljes az élete. Gyengéd szálak fűzik InuYasha-hoz, akinek életére tör. Később számára is világossá válik, hogy Naraku tehet mindenről.

Manga és anime is készült e címmel. A manga 56 kötetes (~500 fejezet) és befejezett. Az anime 167 részes, melyekhez hozzá tartozik még 26 befejező rész InuYasha, a végső harc (InuYasha, the Final Act) címmel. Magyar szinkronnal, DVD-n 104 rész tekinthető meg – állítólag megvan a folytatás is, csak nem adják ki. A sorozathoz 4 film is készült, ezek rajzolása eltér a sorozatétól.
A sorozat során rengeteg szereplővel találkozik a néző. Láthatja, hogyan lesz InuYasha egyre barátságosabb és nyitottabb a többiekkel, hogyan lesz egy esetlen diáklányból papnő. A közös céljuk nem más, mint Naraku elpusztítása, így összefognak ellene, közben egyre jobban megismerve egymást.
A karakterek igazi egyéniségek, a sorozat bővelkedik humorban és romantikában. Állítólag a befejezése is jól sikerült. Szerelem, barátság, harc, nevetés, mágia. Mi kell még? Minden korosztály találhat benne valamit, ami megfogja.

Megjegyzések