Őrizd meg a titkom! - Kaichou wa Maid-sama


 
Ayusawa Misaki édesanyjával és húgával él együtt. Apja lelépett, hatalmas adóságát rájuk hagyva. Édesanyja gyenge, így nem tud rendesen dolgozni. Míg Suzuna a létező összes kedvezményre és kuponra vadászik az üzletekben, addig Misaki részmunkaidős állást vállal egy cselédlány kávézóban. Ez utóbbi Misaki legnagyobb és legféltettebb titka, ugyanis, ha erre fény derül az iskolában, neki vége.
A Seika Középiskola, ahová jár, csak nemrég lett koedukált, így még mindig a vad és zabolátlan fiúkról híres és hangos az épület. Misaki mindent megtett, hogy a legjobban teljesítő diákok közé kerüljön, elnyerje a tanárok bizalmát és végül, a Diáktanács Elnökévé válasszák. Így próbálja jobb hellyé tenni az iskolát annak a kevés lánynak, kik ide járnak. Misaki legnagyobb hibája ugyanis a mindent elsöprő férfi gyűlölete. Ki nem állhatja a fiúkat, mióta édesapja eltűnt, őket ott hagyva a bajban. Egy napon aztán, a Maid Latte hátuljánál felbukkan Usui Takumi. A fiúval döbbenten merednek egymásra. Usui végül törzsvendéggé válik a kávézóban, az iskolában pedig hallgat az egészről. Vele együtt az Idióta Hármas, kik a lány legnagyobb ellenségei voltak, jó útra térnek, és ott lebzselnek, mikor van elég aprójuk legalább egy kávéra.
Usui rengeteg tanáccsal látja el Misaki-t, aki ezt inkább csak bosszantásnak tartja és igyekszik tudomást se venni róluk. Végül kénytelen elfogadni a tényeket: Usui jobb nála, rendszerint előtte jár egy lépéssel és igaza van, a fiúkat illetően – túlságosan is kivételezik a lányokkal. Takumi lassan terelgeti Misaki-t a helyes út felé, hogy elfogadja a fiúkat, ne pedig ellenséget lásson mindegyikben. Közben pedig próbálja meghódítani a lányt, több-kevesebb sikerrel.
Összejönnek valaha is? 
Változnak Misaki érzései a fiúkkal kapcsolatban?
Kiderül bármi is Usui-ról?
Mi lesz az iskolával, sikerül még több lány diákot toborozniuk?


Szereplők

Ayusawa Misaki
Kedves, aranyos lány a makacs és szigorú felszín alatt. Igen kitartó, harcias jellem, aki nem ismeri a „feladni” szót, és a vereséget is csak ritkán fogadja el.  Kissé tsundere is, mivel érzéseinek ellent mondva cselekszik, válaszol igen gyakran. Hétköznapi ruhatára inkább fiús és sportos, de főként: olcsó.

Usui Takumi
Előszeretettel bámulja Misaki-t, ad neki tanácsokat és segíti ki, ha bajba kerül. Miután törzsvendéggé válik a kávézóba, még a színfalak mögé is bejut: az öltözőbe és a konyhába. Rejtélyes fiú, nem sok mindent tudni róla. Komoly, megfontolt és erős, tisztelik nevét a diákok. Szerelmes Misaki-ba.

Hyoudou Satsuki
A Maid Latte főnöke. Ha a kávézójáról és a szerelemről van szó, mindennél lelkesebb. Ő az első, aki egy párnak mondja a fiatalokat. Ő is ad néhány tanácsot Misaki-nak, melyek a hozzáállásán és a viselkedésén változtatnak kicsit. 


 Hyoudou Aoi
A főnök rokona. Egy igazi, internetes bálvány a fiatal, 14 esztendős Aoi-chan. Könnyedén elcsavarja minden férfi fejét néhány fényképpel. Szereti a szép és elegáns ruhákat és dolgokat. Mikor rájön, hogy Misaki-nak semmi ilyesmije sincs, készít neki egy ruhát. Aoi-nak csak egyetlen hibája van, ami maradjon meglepetés.


Hiro Fujiwara készítette a mangát 2006-ban, melyből az anime készült. A Shojo manga a LaLa magazinban jelent meg, jelenleg 17 kötetes és még fut. 2010-ben a elkezdődött az anime adaptáció, mely 26 részes és kiegészíti két Special: LaLa Special, 2010 és Omake Da yo, 2011.A feliratok megtalálhatók az AnimeAddicts oldalán. Tekintettel arra, hogy a manga még fut, jó esetben várható folytatása az animének is.

Egyszerű történet, vidám hangulatú. Túlságosan váratlan fordulatok ugyan nincsenek benne, de meglepő és érdekes jelenetek annál inkább. A rajzolásán látszik, hogy mangára épült, színes és vidám, a szereplők is jól sikerültek, csak szeretni lehet őket. Hasonlít a Special-A-ra.


Megjegyzések

  1. Ez mind teljes mértékben igaz. Most végeztem vele, és mindent amit leírtál valósághű.

    VálaszTörlés

Megjegyzés küldése