A vízparton innen és túl - Ponyo



  Mindenki látta már a Kishableányt, és szerettük gyerekkorunkban, a kis sellőt, akit megment a herceg. Japánnak is van kis sellője, méghozzá Ponyo, de közel sem olyan elegáns és gyönyörű, mint Ariel, inkább csak cuki. Vagy mégsem?
  Ponyo egy kis halacska, aki szeretne mindent megtudni a világról, ezért is szökik el, egészen a tengerpartra, ahol Sousuke, egy kisfiú elfogja. Ponyo embervért fog inni, ezért elkezd átalakulni emberré, és közben megszereti Sousukét, majd megkezdődik a harc Ponyo és apukája között. Ponyo megint megszökik, közben pedig anyukája a segítségére siet, és kibékíti a mérges tengeri tudóst (Ponyo aput személyesen) és felajánlja, hogyha Ponyo és Sousuke szereti egymást, legyen együtt emberek.
  Ez nem könnyű, hiszen vihar van, mindent elmos az eső, és Sousuke félti a szüleit, még akkor is, ha apukája a tengeren hajózik, anyukája pedig az időseket segíti. Susuke és Ponyo elindul egy kis hajón, amit hamar megnövel a varázslat, és elmennek segíteni, na meg Sousuke anyukáját segíteni.
Szereplők:
Ponyo:
Kezdetben egy kis halacska, aki egyre emberszerűbb lesz a történet során. Kíváncsi és hamar megszereti Sousukét, ezért bármit megtesz, hogy segítsen neki, és együtt maradhassanak, Sousuke pedig segít neki az emberi életet megtanulni.

Sousuke:
Kisfiú, aki még csak 5 éves, ezért is szeretne mindent felfedezni. Jó viszonyban van az idősekkel, mivel anyukája ott dolgozik. Apukája a tengeren dolgozik, ezért hamar megtanulta a morzejeleket.

Fujimoto:
Ponyo apukája, aki valamikor ember volt, most viszont a tenger az otthona. Azon dolgozik, hogy a tenger minél tisztább legyen, és hogy az emberek ne szennyezzék tovább a vizet. Ponyo emberré válása ellen van, de Ponyo anyukája (egy gyönyörű sellő) mindig jó útra téríti.

  Az anime 2008-ban készült, a Ghibli studio által. A grafika a Ghiblis filmek és a modern animációt ötvözi, ettől lesz érdekes a film. Animeaddicts-on meg lehet nézni magyar felirattal.
  A film nagyon cukira sikerült, és bár benne van a környezetvédelem, mint felnőtteknek szóló téma, mégis inkább cuki mese, amit kicsiknek is érdemes megnézni. A nagyoknak pedig más Ghibli filmet ajánlanék, hiszen ez nem lett a stúdió legkiemelkedőbb munkája.
  

Megjegyzések