Kis boszik élete - Little witch academia



  A varázslók iskolája mindig izgalmas, és mágiával teli, olyan hely, ahova mindenki szívesen járna. Vagy mégsem?  Hiszen ha nem vagy született varázsló, akkor nehéz is lehet, fáradtságos, és még az is lehet, nem fogsz teljesen beilleszkedni.
  A kis Akko egy boszorkánysuliba ment, hogy tanulhasson, és olyan legyen, mint a bálványa, a varázsló, aki bűvész trükköket mutat az embereknek. Akkonak rá kell jönnie, hogy a varázslás nem olyan, mint a showban, kemény munka, és néha unalmas órák.
  Akkonak nem csak az órákkal kell megküzdenie, hanem barátokat is szerez, Suushyt és Lottet, és ellenségeket is, mint Diana, hiszen a született boszik nem nézik jól, ha egy ilyen kislány a bűvészeket követné.
  Tanulás közben pedig próbákon kell teljesítenie, hol egy repülőórán kell részt vennie, hol kincset kell keresnie a barátaival, és persze a kincskeresés sem lehet olyan könnyű és egyszerű, hiszen a sárkány is kiszabadul, és meg kell mentenie az iskolát is.
Szereplők:
Akko:
Kedves, aranyos, de nagyon naiv kislány, aki azért rajong, amit a többi boszi elvet. Szeretne mágiát tanulni, de nehézkesen megy neki, mégis tehetséges, és csak türelem kell hozzá, hogy igazi kis boszi legyen.


Suushy:
Méregkeverő lányka, akinek mindenre van bájitala, és ha mégsem, akkor új italt készít. Szótlan, de sokszor a bájitalai beszélnek helyette.


Lotte:
Igazi stréber kislány, aki mindent tud, és mind helyzetre van valami bűbája. Sokat segít Akkonak, és magyaráz el mindent a történet során.

Diana:
Akko ellenfele, aki kitűnő tanuló, mégis lekezelő és fennhéjázó. A teljesítés miatt sokkal többet akar, mint amit tud, ez okozza a balszerencséjét is.

  Az anime 2013-ban jött ki, és összesen kevesebb, mint egy óra. Nagyon rövid, ezért sok dolog a homályos, illetve több apróságot is ki lehetett volna fejteni. Az anime animeaddicts-on megnézhető online.
  A grafikája jó, igazi természetfeletti, varázslatos történethez illik. Suushy füstjei vagy Lotte varázslatai mindenhol ott vannak, színesek, és figyelemfelkeltőek. Igazán illik a 2013-as év grafikájához.
  Ami érdekes, hogy a készítők benne vannak a szakmájukban: az animációt a Trigger készítette, aki az Idolm@stert is, a rendező Yoh Yoshinari, aki többek között a TTGL, illetve a Neon Genesis Evangeliont is animálta.
  Mindent egybevéve nem rossz film, bár nagyon rövid, és sok esetben a Harry Potterre emlékeztet. Ettől függetlenül a történet érdekes, a karakterek jók, a grafika is helytálló. Kis boszirajongóknak kötelező darab. 

Megjegyzések