A démon születése - Oni



  A japán mitológia nem csak érdekes, és elképesztő, de néha félelmetes is. Ezt mutatja be ez a báb animáció is, ami az oni születés egy másik lehetőségét mutatja be.
  A történet két fivérről szól, akiknek az anyja beteg. Bár ágynak esett az anyjuk, a két fivér elmegy vadászni. Először csak zajt hallanak, majd az egyik fivért megtámadja egy démon, ezért a másik a nyíllal lelövi a démon kezét. Mikor hazaérnek, az anyukat találják, karja csonkjából vér folyik, és meg akarja ölni őket.
  Ebben a filmben az oni úgy születik, hogy egy ember, aki már beteg, és belefáradt az életbe, átváltozik onivá, és felfalja gyermekeit. Kegyetlen és szörnyű történet a családról.

A báb animáció jellegzetessége a báb is. Na nem olyan, mint nálunk, hanem ténylegesen művészi bábok, amiknek fehér az arcuk, jellegzetes az arcvonásaik. A mozgatásuk is kifinomult, bár az élő emberekhez képest nem hasonlítható. A zene hozzá szintén hagyományos, illik a régies történethez.
  Ebben az esetben nem beszélhetünk animéről, hiszen ez egy báb animáció, aminek a hossza alig 8 perc. A film online is megtekinthető felirattal. A film 1972-ben készült, a rendezője Kihachiro Kawamoto aki több báb animáción is dolgozott már.
  A film nagyon érdekes, a báb animáció eléggé furcsa, egy animéhez szokott szemnek, a történet mégis kárpótol, hiszen nagyon szépen dolgozza fel ezt a mítoszt. Érdemes megnézni, aki kíváncsi a japán mitológia ezen szegletére, vagy csak valami hagyományos munkát szeretni látni. 

Megjegyzések