Ha az animéket nem csak nézni szeretnéd - Animation Runner Kuromi



  Szereted az animéket? De arra is gondoltál, mennyi idő egy animét összehozni? Sok munka, rengeteg utánajárás, és még több fáradtság, hiszen a határidő a legfontosabb.
  A történet lényege, hogy egy lány jelentkezni állásra, és elképzelése szerint kulcskocka animátor lenne, de a főnök hirtelen meglép, és otthagy mindent, és mindenkit, így a kislány, akit a főnök még gyorsan elnevez Kurominak, elkezdheti a gyártásvezetői állást.
  Az első rész azt dolgozza fel, milyen is az élete a gyártásvezetőnek, hogy utána kell járni a kulcskocka animátoroknak, be kell ütemezni mindent, és persze nem szabad hagyni, hogy pánik legyen. Kuromi is megtanulja hamar mi a munkája, csak az a kérdés, kész lesz e vele időben?
  A második rész ettől teljesen különálló, itt egy második projecten dolgoznak, vagyis nem is egyen, hanem rögtön három animén is. Ez még több munka, ezért a kis csapathoz kapnak még néhány embert, akik nem hogy segítenének, de rontják is a műveket. A régi motorosok, de a mostani animék már másfélék, na mega határidő is szorít, ezért lehet hogy a minőség kárára kell dolgozni? Hogy végződik a történet? Sikerül mindent megcsinálniuk?
Szereplők:
Kuromi:
Luis Monde III a kedvenc animéje, ami miatt elkezdett animátorként tanulni. Rögtön a mély vízbe dobják, ezért mindent lassan fog megtanulni, ezért a néző az alapoktól tudhatja meg, milyen egy anime elkészítése.

Shihonmatsu:
Szótlan, de precíz lány, aki vadnak tűnik, de aranyból van a szíve. Rengeteg munkát végez, ő a lelke a csapatnak. Sok dolgot megtudhatunk a múltjáról is, de ha érdekel, nézd meg az animét.

Hozumi:
Ő végzi az ellenőrzést, a kulcskockáknál, illetve a szinkront intézi. Vicces fiú, de mégis sok munkát végez ő is.


  A szereplők változatosak, a kulcskocka animátoroknak mind más-más céljaik vannak, máshogy kell kezelni őket, mégis mindegyik remek munkát végez, ha beled mindent.
  Az anime két különálló OVA, 30-40 perc közötti hosszal. Az első 2001-ben, a második, 2004-ben készült. A grafika változatos, mindenféle stílust megelevenít, a shounen fighttól egészen a moe stílusig, de helyet kap más is. Ami érdekes benne, hogy az anime címek mindig egy valós animére utalnak. Kuromi kedvence a Luis Monde III, több szempontból is Lupin lll-ra hasonlít, a többi animéről és szereplőről nem is beszélve.
  Az anime történetileg érdekes, a szereplők egyediek, és a rajzolás is jó. Mindenképpen különleges, érdemes megnézni, hiszen nem csak az animációval foglalkozik, de a karakterekkel is.

Megjegyzések