Körbeugrálnia világot! - Jumping



  Tezuka híres alkotásai között felbukkannak rövidfilmek, amik az életről, a társadalomról, vagy csak egy probléma megoldásáról szólnak. A következő rövidfilm is ilyen, és érdemes megnézni, hiszen ki tudja: talán emiatt vigyázol jobban a környezetedre.
  A filmecske arról szól, hogy valaki (kinek szemszögéből látjuk a világot) gyakorlatilag körbeugrálja a világot. Először egy kis külvárosból indulunk, majd a természetből hasítunk a városokba, majd pedig egy másik civilizációhoz, és még háborúban is követhetjük hősünket, na meg ki tudja még hova.
  A film azért rendelkezik erős alapokkal, mivel bemutatja a világot, minden pozitív és negatív (főleg utóbbi) valójában. Kifigurázza az embereket, megmutatja a való világ történéseit, az atombombát, és mást is.
  A társadalomkritika mellett a környezetvédelem is előkerül sok helyen, főleg agyárak füstjénél, és a városban lévő rossz levegőnél. A film felhívja a figyelmet arra: a város, a gyárak mennyit ártanak nekünk, és a környezetnek.
  A rajzolása még érdekesebb: nem animés, és nem is Tezukás, nem is keleties, olyan, mintha mindenből lenne benne egy pici. Animére egyáltalán nem hasonlít, de ez ne tévesszen meg minket. 
  A rövidfilm címe: Jumping, összesen 6 perces némafilm. Ez nem azt jelenti, hogy nincs hang benne, hanem azt, hogy nem lesz benne beszéd. A hangok természetesen lesznek, és segítenek megérteni a helyzeteket. A rövidfilm 1984-ben készült, rendezője Tezuka Osamu.
  Ajánlom mindenkinek, akik szeretik a rövidfilmet, és azoknak is, akik nem. Akit érdekel a természet, környezet, vagy a társadalom, annak mindenképpen érdemes megnéznie. Egy próbát megért mindenképpen. 

Megjegyzések