Mitológia életre kel - Oni


  A japán mitológia szerteágazó, gyönyörű, mégis néha kegyetlen. Egy mitologikus lény sokféle formát ölthet, vannak jók és rosszak is. Utóbbi táborát erősíti az oni is, aminek történetét ebből a mangából ismerhetjük meg.
  A történet a Hein korban, a szamurájok idejében játszódik, ahol Kagetora démon, egy hadúr hullahegyen jár-kel. Egy paraszt ellenszegül neki, meg akarja ölni, ezért Kagetora megbüntet. A történet szerint, a fiatal paraszt bosszúvágyából és fájdalmából születetett meg az oni.

  A rajzolása nagyon részletes, korához képest kiemelkedő. Jól kiemelik a férfias testet, illetve Kagetora démoni voltát. A történet valamilyen szinten eltörpül, inkább a mítosz megtestesítését láthatjuk itt, ezért sokaknak ez a 10 oldal kevés lehet.
  Néhány szó a nevekről: A Kagetora név két szóból áll össze: kage az árnyékot (is) jelenti, a tora pedig a tigrist. Az oni jelentése több mindent takar, lehet szörny, óriás, vagy ördög is, a lényege, hogy olyan természetfeletti, ami ártó lényként jeleneik meg. Mivel mitológiai lény, ezért többféle alakja is ismert.
  A manga 1970-ben készült, egy one-shot, összesen 10 oldalt foglal magába. A szerzője Go Nagai, akinek többek között a Devilman mangát is köszönhetjük. A manga két fordítócsapat által is le lett fordítva magyarra.
  Mindenképpen csak ajánlani tudom, akik szeretnék megismerni a japán mitológiát, vagy éppen egy szörny szörnyű történetét szeretni nyomon követni. A manga nem mai darab, de megállja a helyét a maiak között is. 

Megjegyzések