Egy városi fiú vidéki élete - Silver spoon

  Vidéki élet vonzó egyeseknek, a kellemes levegő, az álatok közelsége, és mindenféle más is. Persze ezek mellett sok mindennel kell megküzdenie az embernek, és ezt mutatja be a Silver spoon is. 
  Egy városi fiú, Hachiken, egy bentlakásos iskolába kerül, ahol mezőgazdasággal foglalkoznak. A suli diákjainak persze sok minden természetes, amit Hachikennek nem, és meg kell tanulnia a tanév alatt.

  Az egyik dolog, amiről a történet szól, hogy Hachiken feldolgozza az állatokkal való kapcsolatot. Először a csirke és tojás összefüggését magyarázzák el neki, később találkozik egy malaccal, akit elnevez malacpörköltnek, és végigkísérhetjük malacpörkölt életét és halálát is, a nyári szünetben pedig, megtanulja milyen is a sulin kívüli élet, ami szarvasokkal és medvékkel teli.
Szereplők:
Hachiken:
Egy városi fiú, aki elég furán érzi magát az új környezetben. A „normális” tantárgyakból kiváló, de az új dolgokkal még meg kell küzdenie. A szüleivel nincs jó kapcsolata, ezért menekül el, a testvérével se a legjobb a kapcsolata, mégis a nagytesó próbál segíteni Hachikennek.

Mikage:
A lovas klub oszlopos tagja, aki nagyon szereti a lovakat, és aki sok mindenben segít Hachikennek. A nyári szünetben nála lakik és segít a családjának a fiú, ami több vicce helyzetet szül.

Aikawa:
Állatorvosnak tanul, és rajta keresztül láthatjuk, milyen szerteágazó a szakma, és hogy milyen nehéz is az ő célja. Nagyon csendes, de okos diák, akinek a szíve aranyból van.

Komaba:
Profi baseballozó akar lenni, hogy ezzel segítse a családi gazdaságot. Nagyon kitartó, erős férfi, akinek rengeteg energiája van, és mindig kész dolgozni. Mikage gyermekkori barátja.

Tamako:
A modern, gépesített gazdaság a vágya, és hogy minél jobban, nagyobb teljesítménnyel tudjon dolgozni. Míg akiket megismerünk általában sokkal közelebb vannak az állatokhoz, Tamako a gép és gépesítés miatt sokszor az állatban csak a húst vagy tejet látja.


Igazgató:
Nagyon szereti a lovakat, és Hachiken is sokat beszél vele, ha valami miatt nincs elég önbizalma. Az igazgató kedves ember, aki nagyon beleillik a gazdaságba és a vidéki, dolgos életbe.


  Az anime összességében egy vígjáték, amiben a városi ember is nevet eleget a vidékieken, és vidékiek is a városiakon, hiszen minden apróság el van túlozva benne, és talán ettől is lesz vicces, na meg attól mennyire hétköznapi dolgokat dolgoz fel. Bár nem oktató célzattal jött létre az anime, egyes dolgokat azért megtudhatunk a gazdaságokról és a munkákról, na meg az állatokról, de főleg a különféle emberek hozzáállásáról, hiszen nincs két egyforma diák, vagy tanár az iskolában.
  Az anime animációja zseniális, nem túlzottan részletes, de a sztorinak megfelelő. A zene hozzá modern is meg vidékies is, ami szerintem nagyon jól sikerült, kedvencem lett hamar.
  A manga 2011-ben startolt, az anime 2013-ben kezdődött és 11 részes összesen, de valószínűleg nemsokára követni fogja a második évad is. Az eredeti történet Hiromu Arakawa-nak köszönhető, akit a Fullmetal Alchemist törtnetéről is ismerhetünk (ezért a két mangában feltűnő szereplők között vannak hasonlóságok)

  Mindent egybevéve nekem nagyon tetszett, kiemelkedő szerintem az iskolai életes animékben (na vajon miért) és mindenkinek ajánlom, aki szeretne egy jót nevetni, vagy akit érdekel a „vidéki élet”.

Megjegyzések