Sword of The Stranger

~Egy névtelen kardcsapása~


A Sword os the Stranger egy történelmi, szamurájos anime movie, mely a Sengoku Era (1493-1598) korszakában játszódik. Erről a korszakról annyit dióhéjban, hogy ekkor japánt egy feudális uralkodó kormányozta, és a tartományok nagy csatározásban voltak egymással, de minket ez csak érintőlegesen érdekel. Történetünk egy lángoló épülettel és

egy menekülő kissráccal veszi kezdetét, akit nevelője elküld egy templomba, ahol elméletileg majd vigyáznak rá. A fiúnak van egy hűséges társa és segítője egy akitaszerű kutyus, Tobimaru. A fiú, Kotarou a menekülés éjszakája után el is indul a célja felé, és ekkor találkozik egy különös alakkal, aki a történet másik főszereplője lesz. A különös figuráról az elején nem nagyon tudunk meg semmit, még a nevét sem, de az kiderül, hogy nagyon jól képzett szamuráj, csak valami okból kifolyólag nem húzza ki a kardját a hüvelyből. Hogy ezt tökéletesen be is biztosítsa, egy rongyos szalaggal is lekötözte. Kiderül az is, hogy egy különleges, vörös köpenyes alakulat üldözi a gyereket, melynek tagjai nagyon-nagyon erősek, egy bizonyos szer pedig még némi pluszt is hozzáad a teljesítményükhöz. (nem akarom lelőni a poént, tessék megnézni mer úgy izgalmasabb, ha van egy kis rejtély is benne. :D) Szóvel ez a csapat egy bizonyos Ming dinasztia alkalmazottja, és nagyon meg akarják szerezni maguknak Kotarout, mert egy különleges művelethez kell majd nekik a vére.
Eközben megismerkedünk eme vörös hacukások egyik legerősebb tagjával, egy bizonyos szőke hajú, erős testfelépítésű, magas, kék szemű férfival, akinek a neve Lord Rarou. Ereje hatamas egy 15 fős csoporttal is lazán végezni tud, és még meg se erőlteti magát. A sztori előremenetelével jobban megismerjük a két karaktert, és a főszereplő múltját is, mely folyton kísérti rémálmaiban. Érdemes majd figyelni az ezzel kapcsolatos rejtett szimbólumokra, amiket a zászló és az új nyereg is magában fog hordozni ;) Egyébként a harcos neve Nanashi = név nélküli. Az alapsztoriról szerintem ennyi elég is lesz. :D

Szereplők:

Kotarou és Tobimaru
Ő és hűséges barátja Tobimaru verhetetlen páros alkot. A fiú az elején kicsit...nagyon ellenséges Nanashival, de a végén kialakul köztük is egy tetsvéries viszony. Kissé türelmetlen, heves és nagyszájú, mindennél fontosabb számára Tobimaru. Tobimaru különös módon az elejétől fogva szimpatizál Nanashival, még az életét is megmenti. 

Nanashi

A férfi nagy terheket cipel a vállán, és bár kezdetben idegesítőnek tartja a kölyköt, mégis vele tart, amikor az felbéreli maga mellé. Nagyon kíváló harcos, és van még egy érdekes titka is, ami szintén nagy meglepetés.

Rarou

A sztori másik nagyágyúja. Kegyetlen, kicsit olyan, mint Kempachi, szóval a csata mindenek felett, és úgy gondolja senki sem áll fölötte, önmaga ura. Folyton egy erős ellenfélre vágyik, akivel tényleg meg tud kűzdeni, így fel is lelkesedik, amikor összefut Nanashival.


Az anime maga 2007-es és a Bones (Noragami, Zetsusen no Tempest) volt az animáció gyártásért felelős. Őszintén szólva fantasztikus a grafikája, a karakterek élethűen vannak rajzolva, tényleg érzik a fájdalmat (már aki) és el is fáradnak, és a csatáknál izzadnak, lihegnek, erőlködnek is, szóval egy fizikálisan is hiteles film. :D A karaktek közül csupán párat ismerünk meg igazán, a többi kicsit kidolgozatlan lett. De egy movie nem a karakterek jellemábrázolásáról szokott híres lenni (szerintem). Szóval, nagyban darálják a husit a filmben, repkednek a fejek, a kezek, a lábak, és az ujjak is. :D Elvek csapnak össze, lázadás van, hatalom vágy van, és még sok minden egyéb is. Láthatjuk, hogyan is lehet túllépni a múlton, ha képesek vagyunk elengedni azt, és megtenni az első lépéseket. A leeső hó, mint szimbólum pedig számomra is ezt jelképezi, hogy gyengéden elfedi a földet, pihenni hagyja és betakarja, hog aztán tavasszal megújjuljon minden, és felébrenjen. A zene is nagyszerű, a fúvós hangszerek nagyon adják a hangulatot és mindig jókor csendülnek fel a dallamok, még élvezetesebbé téve egyes jeleneteket. Szerintem nem túlzok, ha azt mondom, hogy ebben az animeben van a no 1. csatajelenet is. Mindenképpen érdemes egyszer megnézni, ha van az embernek 2 szabad órája. :)





Megjegyzések