Rokka no Yuusha

A hat virág szentje


"A legendák úgy szólnak,hogy mikor majd a démonok ébrednek a sötétség mélységeiből és a világot élő pokollá változtatják, a Sors Istennője hat hőst fog kiválasztani és erővel  ruházza fel őket,hogy megmentsék a világot.Emiatt úgy ismerik őket mint a Hat Virág Hősei."
A történetünk a Piena Királyság piacán kezdődik, amikor is ágyú dörrenés figyelmezteti az embereket a párbajra. A párbajt minden évben megrendezik, ahol két erős és bátor katonának kell megküzdeni a király és a Sors Istenőjének színe előtt.A győztes az előző harc nyertesével fog megküzdeni hogy ő legyen a következő Pengék Szentje. Ekkor toppan be a főszereplőnk aki magát "A világ legerősebb emberének" vallja.Mivel ez szentség törésnek számít a katonák megtámadják, de mindet egyedül legyőzi majd a két harcost is, hogy ezzel bizonyítson a Sors Istenőjének és ő lehessen az egyik Szent a hat közül.Végül sikerül elfogni és tömlöcbe vetik.Pár nap múlva furcsa álma lesz amelyben megkapta a Hat Virág Hőseinek címerét.Mikor felébred rá tekint a kézfejére és ott van rajta a körbe zárt hat szirmú virág.Ekkor érkezik meg Nashetania a Pengék Szentje és kiszabadítva elindulnak az Üvöltő Démonok Földjére, hogy találkozzanak a többi hőssel is.De útjuk nem fog döccenő mentesen alakulni, hiszen mindenhol ott vannak a Démonisten szolgái az Ördögök akik bármit megtesznek, hogy az útjukba álljanak és megölhessék a Hősöket, és így a Démonisten felébredhessen és örök fájdalmat és pusztulást hozzon a földre.Útjuk során elérnek egy faluhoz ahol már katonák várnak rájuk.Elmondásuk szerint a régi Só Szentje állított egy akadályt amin keresztül az ördögök nem juthatnak át, és így nem tudják megakadályozni a Hősöket abban hogy beteljesítsék a sorsukat.De amikor az akadályhoz érnek az már aktiválva van és sehogy sem tudnak kijutni hiszen mindig ugyan oda lyukadnak ki.De a legnagyobb gondot az okozza hogy a Hat Virág Szentjei heten vannak.Az egész történet során próbálják kiiktatni a hamis hőst és így inaktiválják az akadályt.Ami elég sok bonyodalmat fog okozni.   



Szereplők


Főhősünk Adlet Mayer "A világ legerősebb embere".Beképzelt de ennek ellenére nagyon jó szivű. A Sors Istennője nem áldotta meg különleges képességgel csak az ésszel és az erővel, de ezt is csak a mesterének köszönheti. Erős, kitartó és kissé idióta alkat.Az útjuk során szerelembe esik az egyik hősbe akivel a végén egy erős csapatot fognak alkotni.



Piena Augustra Nashetania Loei a Pengék Szentje.Képessége hogy tőrével pengéket képes varázsolni és azokat irányítani. Kedves és életvidám lány, szinte mindig mosolyog. Piena tron örököse.Mivel most először van kint a királyi kíséret nélkül minden érdekli és mindenre kíváncsi.

Goldof Auora a történet során nem nagyon derül ki minek is a szentje, ő is pengék vagy a hűség szentje lehetne,hiszen ő Nashetani lovagja aki bárkitől és bármitől megvédi a királynőt.Elég szűkszavú. és befordult szereplő,de nagyon törődő és védelmező tipus.



Fremy Speeddwar a Puskapor Szentje.Egy  vas golyóból képes töltényt készíteni..A történet legbefordultabb szereplője más néven a Hősölő mert rengeteg olyan embert ölt meg akiből hős is lehet volna.Egyedül tervezi megölni a Démonistent és ezért meg akarja ölni a társait, de ekkor találkozik Adlet-el aki meggyőzi hogy tartson velük.De ez nem mindenkinek fog tetszeni.



   Chamot Rosso a Mocsár Szentje amit megeszik egy képes visszaöklendezni és ezekből Ördögöt készít amit tud irányítani.( Olyan mint Rico a Madagaszkár pingvinjeiből XD) Egy nagyon aranyos, de ördögien gonosz és rettentően erős kislány.Ő is szinte minden társát meg akarja ölni hogy minél hamarabb kiderüljön ki a hamis és így mehessenek megölni a Démonistent mert kissé túl hiperaktív.



Hans Humpty az Orrvadász.Nagyon pontosan céloz és rendkívül okos.Eléggé macskás a stílusa amit azzal magyaráz hogy macskák nevelték.Szinte minden második mondatában benne van hogy "Nyan".Eleinte nagyon gonosz és ellenszenvesnek tűnik de a vége fele és kedves és segítőkész személy lesz.



 Mora Chester a Hegyek Szentje.Képes a régi Hegyek Szentjének erejével bármilyen távolságba üzenetet mondani és rendkívül erőseket ütni.A történetben nem sok minden dolog derül ki róla csak, hogy nagyon erős és ambiciózus nő.

Vélemény

 Hát nekem nagyon tetszett az egész történet, bevallom az egész animét végig izgultam és szinte minden 2 résznél mást gyanúsítottam(én sem leszek nyomozó XD).Minden szereplő tetszett a maga módján csak az elején mikor Hans-tól meghallottam a Nyan és egy részben 35-ször elmondta kicsit idegesített, de ezt megszoktam olyannyira hogy én is egész este nyávogtam :D(ezzel idegesítve mindenkit).Az animáció személy szerint nagyon tetszett nem volt túl spilázva a egyszerű táj és karakter ábrázolása, és mégis nagyon érdekes szóval Miyagi megérdemel egy válsimit :D.Az Op nagyon tetszett kellően lassú de mégis pörgős volt pont, illett az anime középkori stílusához, az ED-t is eltalálták, de személy szerint nekem túl lassú volt és kissé unalmas de ennek ellenére gratula Michiru Oshima-nak. Összegezve egy érdekes és izgalmas anime.
 Ha szeretitek a detektíves, elgondolkodtató és fantasy animéket akkor ez pont nektek való. Jó szórakozást!

  

Megjegyzések