Sidonia no Kishi- Knights of Sidonia



Sidonia no Kishi

 
A földre egy ismeretlen lény érkezett, hatalmas pusztítást végzett, a bolygó is odavszett. Az emberek nem tudták elpusztítani, ezért el kellett hagyniuk a bolygót.
Mindez történetünk kezdete előtt több ezer évvel. Azóta több szállítóhajó kering az űrben amelyek jóformán egy kisebb bolygóra hasonlítanak egy óriási rakétán. Az egyik neve Sidonia, ahol az emberek kifejlesztették saját kultúrájukat Japánt alapul véve. Itt az emberek számára a génmanipuláció, az ivartalan szaporodás és a fotoszintézis is természetes. A legfelsőbb körök még halhatatlanságra is szert tehetnek. A kb. fél milliós lakosság talán az utolsó megmaradt „település”, a többiről semmit sem tudni, mert folyamatos harcban állnak a Gaunákkal. Ezekről a lényekről keveset tudni, azt sem hogy miért támadnak az emberekre csak annyit, hogy nem barátkozás céljából tűnnek fel. Mindegyikük egy hatalmas tömegű anyagból, a placentából áll, ami védi a magjukat. Folyamatosan kapcsolatba és harcba kerülnek velük az emberek. A harchoz egy nagyon ritka anyagot, a Kabizashit használják, mert csak ez képes megsemmisíteni a Gaunákat. Ez az egyetlen anyag ami képes áthatolni a magon. Miután a mag megsemmisül, az egész Gauna szétesik.
 De mindjárt belecsöppenünk a történet kellős közepébe, mikor Tanikaze Nagate- a főhősünk- előmerészkedik a felszínre, ugyanis születése óta nagyapjával élt Sidonia föld alatti rétegeiben. Soha nem találkozott még senki mással, csak edzett egy régi típusú őrző szimulátorban. De mikor nagyapja meghalt, a felszínre kellett jönnie. Csakhamar összetörte magát. Megvetették, de szerzett barátokat… vagy barátnőket? Szépen lassan az egyik legjobb pilótává válik és egyre magasabb szintű figyelmet kap. Egyre nagyobb harcokban vesz részt barátai oldalán.Végül nem tudjuk meg, hogy mi lesz a sorsa, mert túlságosan nyitva van hagyva az anime vége.

 Szereplők:



                Tanikaze Nagate

Férfi főhősünk egy átlagos felépítésű fiatalember. Középhosszúságú, fekete haja és szürke szeme van. Egységesen öltözködik, eleinte a régi, aztán egy új szkafanderben láthatjuk.
Nagyapja, Hiroki Saitou klónja, és szinte halhatatlan. Nagyon hamar képes regenerálódni minden sérülése.
 Miután nagyapja meghalt, feljött Sidonia felszínére és elkezdődtek az események. Kénytelen volt megbirkózni a feladattal, hogy Sidonia társadalmának a részévé váljon. Mivel nem lépett kapcsolatba senkivel ezelőtt, naivan és kicsit ügyetlenül ismeri ki a közösségi életet. De végül sikerül bebizonyítania, hogy hűséges barát tud lenni és törődik azokkal, akik elfogadják barátjuknak.

                                                Izana Shinatose


Karcsú felépítésű. Fiús frizurája és kék szeme van. Egy kedves kinézetű… lány. Pontosabban a sorozat elején egyik nemhez sem tartozik. Egy harmadik nem jellemzi, ha megtalálja a társát, akkor képes akár férfivé, akár nővé változni. Végül nő lesz, mivel beleszeret Nagate-ba.
Egy gondoskodó ember. A sorozat elején megbarátkozik Tanikaze-val. Nem nézi jó szemmel, ha a barátja bárki mással egy kis időt is kettesben tölt.
Szeretné megvédeni Sidoniát, még ha nem is ő a legjobb pilóta. Mikor egy végzetes támadástól menti meg Sidoniát, ezzel elvesztve jobb karját és lábát, művégtagokat kap. Ezzel képes csatlakozni az Őrzőhöz és tízujjas vezérlésre is képes.

                                               
Hoshijiro Shizuka

Női főszereplőnk, mint a legtöbb gyakornok, a fehér egyenruhát viseli. Haja állig érő, fekete, szeme barna.
A sorozat korai szakaszában megismerkedhetünk vele, ugyanis egyike Tanikaze első barátainak, sőt az egyik legkedvesebb társává válik. Ez annak köszönhető, hogy míg a többiek-főleg a férfiak- megvetették Nagate-t, ő együttérzést mutatott irányába. Miután Nagate szívesen van vele, kialakul az érzés, melyet nem a gyakornok, hanem Tanikaze Nagate iránt érez.
Ám ennek nincs sok jövője, mivel egy harc során feláldozza magát. A Gauna széttépi az őrzőjét, őt pedig behúzza magába. a halála nagy traumát okoz Tanikaze-nak. Ez még csak a kezdet, mert egy szokatlan, vörös Gauna -Benisuzume- felveszi az ő alakját és sokkal nagyobb hatékonysággal, kíméletlenül harcol a pilóták ellen. Végül sikerül megsemmisíteni, de nagyon nagy árat fizetnek ezért.

Egyéb:

Az anime két évadnyi részt (24) tartalmaz, melyekből az első évadot 2014. április 11-től június 27-ig adták, a másodikat pedig egy nap híján egy évvel később (ápr. 10.- jún. 26.). A két évad közt csak a rendező neve tér el ( 1: Kōbun Shizuno- 2: Hiroyuki Seshita), a zenéjét Noriyuki Asakura szerezte, a sztorit pedig Sadayuki Murai írta.
A mangát Tsutomu Nihei írta az Afternoon magazinba 2009. április 25.- 2015. szeptember 25. között 15 kötetben.
Mindezen kívül készült még belőle egy film is, amit az első évad munkatársai készítettek. Ez 2015. március 6-án vált megtekinthetővé.


Vélemény:


Az egyetlen negatívum számomra a nagyon nyitva hagyott befejezés. Nem hiszem el, hogy két évad után nem lehet konkrétan lezárni az animét! Na de ettől függetlenül ez egy roppant jó anime. Érdekes elgondolás és szuper megvalósítás. A grafika engem nagyon megfogott, teljesen új élmény volt számomra ez az…. „animáció”.
Aki szereti a sci-fit, esetleg mechát és nem mellesleg a szép grafika is vonzza, annak nyugodt szívvel ajánlom.

Megjegyzések