Uta no Prince-sama Maji Love 2000% - A zene bűvöletében

 Uta no Prince-sama Maji Love 2000%

Kedvenc főhőseink sikeresen debütáltak, ám ezzel még nem váltak híressé. Tanulmányaikat a Mester kurzuson folytatják, ahol kedvenc igazgatójuk párokba rendezi őket, s a párok kapnak egy-egy sempait felügyelőnek, tanácsosztónak és segítőnek. Ám a fiúk igen hamar átgondolják ezt a helyzetet, s másképp cselekszenek, mint az igazgató várná.
Lakhelyük egy kollégium egy békés erdőben, ahol egyedüli lánygyerekként velük van Haruka is - a legnagyobb örömükre. A fiúk célja ezúttal pedig az UTAPRI Díj, minekmegszerzése érdekében még egy edző-táborba is elmennek. Ám a díj elnyerése nem csak egy szám előadásán múlik. Előbb le is kell tenniük valamit az asztalra. Munkákat kell elvállalniuk, hogy az emberek megismerjék őket, s támogassák a STARISH csapatát. Ennek következtében, míg egyenként törik a fejüket az új dalszövegeken, melyeket Haru-chan kioszt nekik, még saját munkájuk miatt is aggódhatnak. Hozzájuk hasonlóan Haruka is szenved. A lehető legjobb és legtökéletesebb zenét akarja megkomponálni nekik, ám ez sehogy se sikerül neki. Nem csak érzelmei miatt, azért is, mert valami hiányzik.
Azonban van valaki, aki mindenhol ott van. Valaki, aki módfelett egyszerű és együgyű, de énekelni nagyon tud, s árad belőle a nyugalom, a szeretet. Valaki, aki Haruka kezére pályázik, majd meggondolja magát és új tervvel áll elő. A STARISH csapatának hiányzó láncszeme nem más, mint Cecil. Kicsoda is ő valójában, honnan jött? Mindez szinte mellékes, a lényeg, hogy valami csoda folytán – akár Saotome igazgató úrnak is hívhatjuk – bejut a Mester kurzusra, s kap egy sempait, akit a sírba kerget ostobaságával.
Végül, mint kiderül, ellenfelük a díjért a HEAVENS lesz, s főnökeik okoznak még számukra nem várt meglepetéseket. Többek között a bukásnak hatalmas árat szabnak...
Sikerrel veszik egyenként és csapatként az akadályokat? Mit talált ki nekik őrült igazgatójuk? Mi lesz Cecillel? Mi lesz a STARISH-al, ha veszít?

Főszereplők

Nanami Haruka
Gyenge egészsége miatt fél életét vidéken töltötte, nagymamájánál. Kedves, végtelenül őszinte és aranyos, de naiv és visszahúzódó. Magabiztosabb, mint volt. Nagyon keményen dolgozik, hogy a legjobb dalokat írja imádott csapatának. Képes megmozgatni az emberek szívét, felszínre hozva valódi érzéseiket.


Ittoki Otoya
Végtelenül energikus és vidám fiú, aki mindig mosolyog. A környezetében lévőkre is pozitív hatással van. Nagyon magabiztos egyéniség, akinek mindene a zene. Szeret gitározni, focizni és imádja a gyerekeket. Ez utóbbinak pedig komoly oka van. A kölykök pedig akkor a legaranyosabbak, mikor nevetnek.


Ichinose Tokiya
Immáron képes szívből mosolyogni és énekelni. Kissé bizalmatlan és távolságtartó továbbra is, ám Haruka-ért mindent alapon a maga módján ő is próbálkozik. Lassan, de biztosan maga mögött hagyja múltját, tovább lép a kérdés csupán az, merre.


Shinomiya Natsuki
Szemüvegétől megfosztva előtör belőle erősebb énje, egy másik személyiség, aki meg akarja védeni. A kérdés az, meddig mehet ez így tovább? Hiszen ha megvadul, még Haruka se képes mindig megállítani… 


Kurusu Shou
Csak addig nézhetsz fel valakire, míg egy szintre nem kerülsz vele. Onnantól már kicsit bonyolultabbak a dolgok. Már nem tekinthetsz rá távoli csillagként, hiszen ott van melletted. Shou makacs, lobbanékony és önfejű, mint mindig, ám ezt a helyzetet, magának kell megoldania.


Hijirikawa Masato
A Hijirikawa Csoport örököse, a legidősebb fiú a házban. Szigorú nevelésben részesült, s kissé merev, régimódi. Nem igazán tudja kimutatni valódi érzelmeit. Ám semmit se lehetetlen megtanulni, főleg, ha a barátaid elég rámenősek.


Jinguuji Ren
A nagy nőcsábász nincs túl jóban bátyjával, s tisztában van azzal, hogy ő lesz cégük reklámarca. Ez alól nem tud kibúvót találni. Mégse fér a fejébe, miért hozott ilyen döntést fivére.


Aijima Cecil
Ő Agnapolis hercege, akit a zene múzsái vezetnek, s aki hozzájuk imádkozik. Azt leszámítva, hogy gyerekes, naiv és kissé ostoba, a legnagyobb problémája egy gyerekkori beidegződés. Mindent a múzsákért, azonban Cecil, ez így nem lesz jó a színpadon!

A sorozat alapja egy Otome játék, mely a női közönséget célozta meg. Készült belőle manga, visual novel és anime adaptáció is, továbbá rengeted dráma és zene CD és sok-sok más.
Az anime feldolgozás első évada 2011-ben készült, 13 részes lett. Uta no Prince-sama maji LOVE 1000% címmel. Ennek folytatása a 2013 áprilisában kiadott, 13 részes Uta no Prince-sama maji LOVE 2000%.
A történet maga most is rendkívül egyszerű. Van egy csomó mellékszereplőnk, mint pl. a sempaiok és a HEAVENS tagjai, akikről azt hinnénk, kiderül valami, de sajnos nem így van. Ha kapunk is róluk háttér információt, az igen minimális, szinte semmitmondó, ahogy szerepük is. Egyedül Cecil-ről kapunk némi információt, bár sok mindent csak elismételnek az előző évadból. Főhőseink jelleme nem sokat változott, de a fejlődés egyértelműen látszik rajtuk – még Haruka is ügyesebb lett, ami nagy szó.
A kép és hangvilág szép, a dalok romantikával fűszerezettek, a képek mesések. Egyedüli és legnagyobb hibája azonban a sorozatnak, hogy mindenhol röpködő szívecskéket és csillagokat látni, mintha ettől nagyobb hatása lenne. Ami pedig még egy kicsit kiábrándító: ismét az ending kapta a legnagyobb figyelmet, azt a dalt fogják előadni a fiatalok a versenyen. Ezzel előre lelőtték a poént, akárcsak az előző évadban.
Mindettől függetlenül aranyos és szép történet, s jó ötletekkel, megoldandó feladatokkal szórakoztatják a nézőt. Lehet tippelni, mit művelnek a fiúk, hogy sikeresen elvégezzék munkájukat.





Megjegyzések

  1. Azt szeretném kérdezni hogy nem nagy gond e hogyha elkérném a történet leírását? A forrást természetesen odaírnám, hogy honnan van.
    :)))

    VálaszTörlés

Megjegyzés küldése